fbpx

2020.12.12. – Auman Ákos

Két éves a Budapest Investment Club

Pontosan két éve, 2018. december 12-én alapítottuk szervezetünket, a Budapest Investment Clubot. Ekkor még kevesebb, mint 10 tagunk volt. Rengeteg közösségi programmal, érdekes előadással, sikeres rendezvénnyel és nagyszerű élménnyel később, a mai napon már “A”-kategóriás diákszervezet vagyunk, 116 aktív taggal. Hogy jutottunk el idáig?

A BIC-t azzal a hiánypótló kezdeményezéssel indítottuk útjára, hogy létrehozzunk egy olyan közösséget, melyben tagjaink barátságos, jó hangulatban, mégis szakmaian tudnak beszélgetni befektetésekről, gazdasági kérdésekről, illetve tőkepiaci termékekről, mindezzel elősegítve tanulmányi fejlődésüket.

Első nyitóelőadásunkat 2019 tavaszán rendeztük meg, az akkoriban még csak megjósolt 2020-as gazdasági válságról, és egyből hatalmas, több, mint 350 fős érdeklődés övezte. Ezután tartottunk előadásokat a zöldenergiától elkezdve, a marihuánarészvényeken keresztül, egészen az ETF-ekig rengeteg témáról. Projektjeinket a koronavírus sem tudta félbeszakítani, hiszen Facebook Live-ok, valamint Youtube videók keretein belül körbejártuk az olajárháborút, az amerikai elnökválasztást, illetve a tőkepiac állapotát is. Emellett beszélgettünk volt MNB-elnökkel a forintról és rendeztünk kerekasztal-beszélgetést a BlackRockkal is.

A szakmai fejlődésen túl sikerült kialakítanunk egy összetartó közösséget, ahol életre szóló barátságok alakultak ki. Tartottunk számos közgyűlést, infóestet és közösségi programot, de a legfontosabb, hogy mindeközben remekül éreztük magunkat.

Köszönjük Nektek ezt a két évet!

© Budapest Investment Club